FORGOT YOUR DETAILS?

10 jel, hogy beköszöntött a vizsgaidőszak

Szerző: / vasárnap, 24 január 2016 / Kategória: Blog
OMGKAV0264-6

Nem árulunk el titkot azzal, hogy a főiskolás/egyetemi évek legutáltabb periódusai a vizsgákhoz köthetőek. Ilyenkor a legtöbben bekuckóznak a beadandók és jegyzeteik közé. De mi az a 10 jel, ami egyértelműen azt mutatja, hogy épp a vizsgáidra készülsz?

Panaszkodsz. Egyfolytában, mindenkinek. Sóhajtozol, hogy mennyit kell tanulnod, miközben egyébként még elő sem vetted a jegyzeteidet.

Új ismerettségekre teszel szert – összehaverkodsz a sráccal, aki minden órán az első sorban gubbasztott, szívességet teszel a csoport éltanulójának – bőven jól jöhet majd az új haverság.

Lemondod a vizsgaidőszakra eső bulikat, lelkiismeretesen nem-et nyomsz rájuk a Facebookonis. Aztán…valahogy mégis lemész, mondván ennyi pihenés belefér. Másnap nem tanulsz, mert macskajaj van és elátkozod magad, hogy hogylehettél ilyen felelőtlen.

Rendre eltologatod a vizsgáid. Először úgy álltál hozzá, hogy az első hetekben sok mindent le kell tudni, majd össze-vissza variálsz

Furcsa dolgok iránt kezdesz érdeklődni, mint például a keresztszemes hímzés, a barkácsolás, a könyveid szín szerinti rendezése. Bármi, csak ne kelljen a jegyzetek fölött görnyedni.

Elhanyagoltnak tűnsz. Úgy sajnálod magad, hogy kócos vagy és nem mosol olyan gyakran hajat, nem borotválkozol és gyakorlatilag azt hiszed, hogy a topisság egyenlő azzal, hogy nagyon sokat tanulsz és nincs időd magadra. Pedig…

Egyre többet főzöl. Szívesen aktivizálod magad a konyhában, hiszen addig sem kell tanulni.

Többet jársz sportolni is – magadat azzal nyugtatod, jobban fog menni a tanulás, ha levezetted az energiáidat – ami így is van – ám valahol ez is csak egy időhúzás. Sosem voltál ugyanis 90 perces TRX-en, mert nem bírtad volna. Most beadod.

Rádjön a lakberendezési ösztön két tétel átvétele közben. Miért baj az, ha éppen most rendezem át a szobám? Pont ráérek. Se.

Semmi másra nem tudsz gondolni, csak a vizsgazáró bulira. Vágod a centit, hogy mikor lesz már, új cuccot vásárolsz rá és készíted a szervezeted a nagy kihágásra.

Bulizz az ország legnagyobb vizsgazáró bulijában Január 28-án, Csütörtökön a Hi5 Thursdays bulijában az Ötkertben! Belépés Diákigazolvánnyal egész éjszaka Díjtalan! 

VIZSGAFINALE facebook_poszt2

TOP